Massa elfogadta Alonso bocsánatkérését
2007.07.23. 20:01
Felipe Massa keserű szájízzel nyugtázta, hogy az esőgumik okozta vibráció miatt kikapott Fernando Alonsótól az Európa GP hajrájában, de megbocsátott a spanyol verseny utáni szidalmaiért.
Felipe Massa elfogadta Fernando Alonso bocsánatkérését, és lezártnak tekinti azt a vitát, amit a TV-kamerák előtt folytatott riválisával az Európa Nagydíj leintése után.
A Ferrari versenyzője öt körrel a leintés előtt vesztette el a győzelmet, amikor Alonso a pályára zúduló esőt kihasználva parázs csatában megelőzte őt, miután autóik összekoccantak.
A világbajnok a versenyt követően azzal vádolta meg Massát, hogy szándékosan kormányozta neki a Ferrarit a McLarennek, ami a visszajátszások tükrében megalapozatlan, és a győzelem fényében pedig felesleges vádaskodásnak tűnt. Massa hevesen visszaszólt a spanyolnak, aki azonban perceken belül bocsánatot kért, amit a sajtótájékoztatón megismételt.
A brazil ezt elfogadta, és kijelentette: "Ami a Fernandóval való társalgást illeti, kissé mérges voltam, de később bocsánatot kért, és ezzel lezártnak tekintem az ügyet. Jó, hogy elnézést kért, mivel tudja, hogy nem volt igaza. Nagyon meglepett, hogy azt mondta, szándékosan mentem neki. Sohasem tennék ilyesmit."
A két versenyző nem először keveredett összetűzésbe az idén. A Spanyol Nagydíj rajtjánál kiszorítósdit játszottak, amiből Alonso került ki vesztesen, most pénteken pedig a címvédő zokon vette, hogy az egyik szabadedzésen Massa feltartotta, és cserébe ő is ugyanezt tette vele.
Massa kifejtette: "Akárcsak a barcelonai, a mai eset is teljesen szokványos incidens volt. Ha ő mérges, az nem az én problémám. Senkivel sincs gondom, csak versenyzek, és betartom a szabályokat. Ha pedig valaki olyasmivel vádol, amit nem követtem el, annak nem örülök. Szerintem ez normális."
"Keserű szájízzel vettem tudomásul a második helyet. Az utolsó záporig erős versenyt futottam, de amint felraktuk az esőgumikat, vibrációt éreztem, ami tönkretette az autó balanszát. Ez meglepetésként ért azok után, hogy a verseny elején gyors voltam az esőben."
"Száraz pályán fokozatosan húztam el Alonsótól, mivel az autó nagyszerűen muzsikált. Ilyen a versenyzés, és ezt el kell fogadnom. Pozitívum viszont, hogy az összetettben sok pontot ledolgoztam a hátrányomból. Messze még a szezon vége, és magabiztosnak kell maradnom" - tette hozzá a brazil, aki 11 pontra közelítette az éllovas Lewis Hamiltont.
|